Chapter One - A találkozás

Reggel egy lövésre keltem. Gondolom az újoncok gyakorolnak akiket Liam talált északon. Kimentem megnézni őket. A szobámat 2 őr védi, pedig sokszor kértem már, hogy nem kell rám annyit vigyázni. Az egyik újonc éppen a fegyverét fogta és a kijelölt helyre célzott. Megálltam, hogy ne zavarjam és néztem. A lövése hibátlanra sikeredett amit meg is tapsoltam. Az újonc lány zavarodottan rám nézett majd a következő társának adta a fegyvert. Liam mellém állt és megszólalt.

- Alakulnak, a célzás megy nekik, de még gyengék.

- Mikor is hoztad őket ide? Két hónapja? - kérdeztem.

- Körülbelül. Anniet, akit előbb megtapsoltál, ugyanúgy találtam mint téged. - nézett rám szomorkás fejjel.

- Sajnálom. De nem emlékszel? Mindig mondtad, hogy ebben a világban egy család megölése, alap. - mondtam mit sem érdekelve.

- Tudom. Mindig mondom neki is, de nem fogja fel. Úgy mint te. - mosolygott.

A kezemben hirtelen megállt az alma, amit útközben szereztem - Most le akarsz minősíteni egy 16 éves szintjére? - kérdeztem dühösen, majd amikor válaszra emelte a száját, újra megszólaltam - Most megbocsáss, de a kés hajigálást kell gyakorolnom. - dobtam el az almát, és elindultam az ötös szektorba.

Ez a kedvenc helyem. Bár eléggé kint van és ide az újoncoknak csak felügyelettel lehet kimenni, mégis remek hely. Itt támadnak a Katonák a legtöbbször, vagy itt jönnek be az újoncok menedéket keresve amikor valahonnan elszöknek.

Körbe néztem - sehol senki. Szeretek egyedül lenni itt. És legtöbbször egyedül is vagyok itt. Felvettem egy kést, és a céltábla irányába fordultam. Hirtelen elhajítottam és persze mint a többi is - pontos volt. Megint elhajítottam egyet amikor valaki megszólalt.

- Szép dobás.

Hirtelen megfordultam és eldobtam egy újabb kést a hang irányába. A dobás mellé ment, de nagyon kicsi hiányzott.

- Ki vagy te? - néztem egy vöröses-szökés srácra akin volt egy Zöld kendő. - Hiresség!

Amint értelmeztem a szavakat, rá is támadtam. A földre terítettem, és minden egyes erőmmel azon voltam, hogy megüssem, majd sikerült is az arcát durván eltalálnom.

- Nyugodj már le! Nem bántani akarlak! - mondta majd ellökött magától.

- Hogy jutottál be? A szektor mögötti elavult kerítésen, igaz? Na, és hol vannak az édes kis katonáid? - kérdeztem miután felálltam.

- Egyedül jöttem - porolta le magát. - Beszélni akarok veletek, Lázadók. - nézett fel.

- Ki vagy te? - ismételtem.

- Patrick Stump. Te?

- Casey Hamilton. Alfőnök. - mondtam, és a srácnak azonnal megcsillant a szeme.

Hirtelen őrök jöttek be, vagyis az én őreim. 

- Fogjátok el, és vigyétek a déli zárkába. Nemsokára utánatok megyek.

Az őrök bólintottak, majd lefogták a srácot, és elvitték. Még utoljára rám nézett és becsukták az ajtót. 

A kést visszatettem a helyére, majd azonnal elment a déli részre, ahol Liam pihentette az újoncokat.

- Nagy baj! Hiresség jött be kb. 10 perccel ezelőtt az északi ötös szektornál. Azt mondta beszélni akar velünk. - mondtam lihegve, mert idáig futottam.

Liam arca azonnal komor lett és rám nézett - Hol van most?

- Elvitettem az itteni zárkába.

- Azonnal oda kell mennünk! Ha egy jön, jön a többi is!

- És? Simán megöljük őket. - mondtam nyugodtan.

- Nem Cas. Hirességeket nem ölünk. Őket valamilyen szinten tiszteljük.

- Mi? Miért? Csak mert zenélnek vagy énekelnek? - kérdeztem felháborodva.

- Nem. Támogatják a lázadásunkat. 

- Akkor miért nem támadnak a Politikusokra? 

- Mert nincsenek kiképezve, és ők nem értenek az ilyenekhez. Plusz félnek. Nagyon. - mondta és kinyitotta a zárka főbejáratát. Azonnal keresni kezdtem a srácot, s meg is találtam.

- Casey? - nézett fel. - Végre! Beszélni szeretnék már veled! - mondta, majd a mellettem lévő férfira nézett. - Ez ki?

- Liam Morgan vagyok. Az itteni főnök. Miért szeretnél beszélni velünk?

Patrick pár másodpercig gondolkozott, majd megszólalt. - A Politikusok. Nem bíznak bennünk már. Mármint az északi Hirességekben. Szerintük mi is lázadunk...

- És ebben mi mit tudnánk csinálni? Ez van - mondtam.

- Nem-nem. - nézett rám. - Van egy bandám... Velük együtt akarunk hozzátok csatlakozni.

- Lázadok akartok lenni? - döbbentem le teljesen. - Hirességek vagytok! Beleszóltok az életbe! Jól éltek, teljesen nincs okotok átállni! - kezdtem az érvekkel.

- Nézd Cas. - nézett rám Liam, én meg dühösen felé kaptam a tekintetem, amitől meghökkent. - Tulajdonképpen nem élnek jól. Első látszatra lehet, hogy igen. De gondolj bele! A Politikusok mellett élnek, nem tudnak védekezni, ha valami rosszat szólnak, azonnal rájuk küldik a Katonákat! Szerinted ez jó élet?

Gondolkozom, majd eszembe jutott valami. - Nemsokára háborút indítunk, nem? Őket mire kiképezzük egy csomó idő! És nem sok idő van már. - mondtam.

- Háborút? - nézett rám Patrick. - Kik ellen? A Katonák ellen? - kérdezte nevetve.

- Igen! Ezen mi vicces? - förmedtem rá.

- Hát... Miért nem egyből a Politikusokra támadtok?

Hitetlenkedve rá néztem. - Hülye vagy? Ha a Politikusokra támadunk, kétszer több Katona jön ránk, mint eredetileg!

- De ha csak a Katonákra támadtok, nincs sok értelme. Megöltök kb. 2 szektornyit, aztán amikor már a Politikusokra támadnátok, az a 2 szektornyi újra ki lenne képezve, ergo semmit se csináltatok.

Liamre egymásra nézünk. Ebben van valami, ami az igazság. 

- Igazad van. Erre hogy nem jöttünk rá! - csapott a fejére Liam. - Jól van.

Megdöbbenve rá néztem. - Mi? Nem vehetjük be őket!

- Miért? - kérdezte reflexből

- Mert... - kezdtem de félbe maradtam. Nem tudtam jó érvet. - Jó rendben, én is benne vagyok. De csak egy feltétellel! 

- Mi lenne az? - kérdezte egyszerre Liam és Patrick.

- Ha én képezhetem ki őket. - néztem mosolyogva mindkettőre, Liam elnevette magát, Patrick pedig riadt tekintettel meredt rám.

- Hát barátom - verte hátba Liam Patricket. - Te ezt nem éled túl - vigyorgott, én meg önfeledten néztem.

Az biztos, hogy nem alap kiképzést kapnak, annál durvábbat.